Vissza a hírekhez

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2021-12-16 14:53

Berettyóújfalui Ipari park hasznosítására
 
Berettyóújfalu Város Önkormányzata pályázatot hirdet a TOP-1.1.1-15-HB1-2016-00012 azonosítószámú, Ipari park és iparterület fejlesztése Berettyóújfaluban című pályázat keretében megvalósult Északi Iparterületen lévő, az Önkormányzat 1/1 arányú kizárólagos tulajdonában álló, belterület 2/9 hrsz.-ú, a kiépített út telekalakítását követően 2 ha 519 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület művelési ágú tehermentes, összközműves ingatlan bérleti jogának elnyerésére.
 
 
  • A bérlet időtartama 5 év, vételi jogot alapító szerződés kötésével.
 
  • A bérlő azzal a kötelezettséggel köti meg a bérleti szerződést, hogy:
 
  • a bérelt területen a pályázatában meghatározott beruházási, fejlesztési célból gazdasági tevékenység folytatására alkalmas építményt létesít, ott gazdasági tevékenységét a bérleti időszakban megkezdi,
  • a bérlemény használata, valamint az azon megvalósuló beruházás, fejlesztés kialakítása, megvalósítása, és működtetése során valamennyi jogszabályi előírás, rendelkezés betartása, fenntartása, valamint bérlő saját üzleti céljaihoz szükséges hatósági, és egyéb engedélyek beszerzése bérlő feladatát képezik,
  • a bérleti szerződés megkötését követő 60 napon belül felek vételi jogot alapító szerződést kötnek, mely alapján a bérlő a bérleményt a bérlet kezdetétől számított 60 hónap elteltével a tulajdonoshoz intézett egyoldalú írásbeli vételi jognyilatkozattal megvásárolja a vételi jogot alapító szerződésben meghatározott vételáron, mely vételár mértékébe beszámításra kerül az addig megfizetett bérleti díj.
 
3.) A benyújtott pályázatnak tartalmazni kell az alábbiakat:
 
-a pályázó adatait: név, cím, telefon, e-mail, adószám, tevékenységi
kör (gazdasági társaságok esetében cégjegyzék szám),
-30 napnál nem régebbi, hiteles eredeti cégkivonat, amely kifejezetten tartalmazza, hogy a pályázó cég ellen semmiféle cégbírósági, vagy egyéb eljárás aktuálisan nincs folyamatban, valamint tartalmazza az alapító tőke nagyságát, a számlavezető pénzintézet megnevezését,
-ügyvéd vagy közjegyző által hitelesített eredeti aláírási címpéldány,
-jelentősebb referenciák, különösen a pályázó által már megvalósított ipari beruházásokkal, illetve ingatlanfejlesztéssel összefüggésben,
-a bérelni szándékozott területen építendő építmény és ott folytatni szándékozott gazdasági tevékenység bemutatása, és ütemterv a megvalósításra,
-a megajánlott vételár, mely legalább az 5.) pont szerinti induló vételár összege,
-nyilatkozat, hogy a pályázó a pályázat anyagát üzleti titoknak tekinti-e, továbbá kéri-e a pályázat zárt ülésen történő elbírálását.
 
  • A meghirdetett önálló helyrajzi számú ingatlant a kiíró elsősorban egészben kívánja bérbe adni. Az önálló helyrajzi szám részterületére (melynek minimális területe ötezer négyzetméter) is lehet pályázatot benyújtani.
 
  • A bérlet időtartamát követően a vételárba beszámítandó, a teljes ingatlan bérleti díjának évenkénti mértéke (évi 2 %-os emeléssel): 
 
2022: nettó 4.500.000-Ft
2023: nettó 4.590.000-Ft
2024: nettó 4.681.800-Ft
2025: nettó 4.775.436-Ft
2026: nettó 4.870.945-Ft
 
  • A kiíró által meghatározott induló vételár: nettó 70.482.765-Ft. (3435-Ft/m²)
 
  • A pályázat elbírálásának szempontjai:
 
-a megajánlott vételár mértéke,
-a megvalósítandó beruházás nagysága,
- a megpályázott terület nagysága.
 
  • A pályázaton csak olyan pályázó vehet részt, aki a pályázati felhívásban foglalt feltételeket elfogadja, továbbá helyi adótartozása igazoltan nincs.
 
  • Szerződéskötés csak természetes személlyel vagy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény szerinti átlátható szervezettel lehetséges.
 
 
  • A bérleti szerződés a pályázati Irányító Hatóság jóváhagyását követően köthető meg.
A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást indoklás nélkül
eredménytelennek minősítse.
 
  • A szerződéskötési biztosíték: 4.000.000- Ft, melyet a pályázónak Berettyóújfalu Város Önkormányzata Takarékbank Zrt-nél vezetett 60600242-11111063 számú számlájára kell átutalni legkésőbb a pályázatok beérkezési határidejéig.
 
A vesztes pályázók részére az általuk befizetett biztosíték a pályázati eljárás lezárását követő 8 munkanapon belül visszafizetésre kerül.
Amennyiben a nyertes pályázó az erről szóló értesítésben megjelölt határidőben a bérleti szerződést nem köti meg, akkor a pályázati eljárás során befizetett biztosítékot elveszti.  A biztosíték a bérleti szerződés létrejötte esetén a bérleti díjba beszámításra kerülhet.
 
 
  • A pályázatok beérkezési határideje: 2022. január 10.  10:00 óra
A pályázat a Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatal (4100 Berettyóújfalu, Dózsa Gy. u. 17-19.) 1. emeleti jegyzői irodáján adható le, zárt borítékban a „Pályázat az ipari park bérletére” felirattal. Postai feladás esetén a beadási határidő napjáig beérkezett pályázatokat tudja a kiíró befogadni.
A benyújtott pályázatok bontása a beérkezés határidejének napja, délelőtt 10:00 óra. A pályázók a bontásnál jelen lehetnek.
Hiánypótlásra egyszer van lehetőség, legkésőbb a pályázat elbírálásának időpontjáig.
 
Versenytárgyalás ideje: 2022. január 13.  10:00 óra
Versenytárgyalás helye: Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatal 1. emeleti kisterem.
A versenytárgyaláson a pályázóknak lehetőségük van a pályázatukban megjelölt vételárra licitálni.
 
Az elbírálás időpontja a benyújtott pályázatok bontását követő első Képviselő-testületi ülés.
 
 
A pályázattal kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken lehet érdeklődni:
 
Dr. Mészáros Gabriella vagyonügyi ügyintéző
Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatal 4100 Berettyóújfalu, Dózsa Gy. u. 17-19.
Tel: 06-54-505-431
E-mail: meszarosgabriella@berettyoujfalu.hu




További hírek

Lomtalanítás

Lomtalanítás

Megtekintés
Veszélyes hulladékok begyűjtése

Veszélyes hulladékok begyűjtése

Megtekintés
Ebzárlat és legeltetési tilalom

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Megtekintés
Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat