Vissza a hírekhez

Ötödik Berettyó Gyermek Szóló Néptáncverseny

Ötödik Berettyó Gyermek Szóló Néptáncverseny

2021-10-12 09:25

Ötödik alkalommal rendezte meg a Bajnóca Néptánc Egyesület a Berettyó Gyermek Szóló Néptáncversenyt. Az esemény célja, hogy Biharban is legyen lehetőségük a fiataloknak próbára tenni tánctudásukat. A rendezvényt Lisztes Éva, a zsűri tagja, volt néptáncos nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, a tánccsoportok olyan közösséget alkotnak a Kárpát-medencében, melyeket a néptánc szeretete tart össze. A Nadányi Zoltán Művelődési Ház színpadán a Flaska Banda kíséretében 21 produkciót láthatott a közönség. A gyermek szóló versennyel nem ért véget a Bajnócások programsorozata. Az egyesület vezetője jövőbeni fellépéseikről is beszélt.   A versenyre a Bajnóca Néptánc Egyesület mellett Debrecenből, Komádiból, Biharkeresztesről, Szentpéterszegről, továbbá Nyíradonyból érkeztek csoportok. A háromfős zsűri így nyolc néptáncegyüttes, illetve egyesület táncosainak előadásait értékelhette.   Kácsor-Ignácz Gabriella azt is elmondta, miért fontos, hogy a fiatalabbaknak is legyen lehetőségük versenyeken megmérettetni magukat.   A versenyt táncház tette teljessé. Míg Lisztes Éva, Kácsor-Ignácz Gabriella, valamint Kácsor István a produkciókat értékelte, a térség csoportjaiból érkező néptáncosok közös tánccal várták az eredményhirdetést. Az arany, ezüst, illetve bronz minősítések mellett kettő különdíjat is kiosztott a zsűri.   A fellépőket, és felkészítő tanáraikat ajándékcsomaggal, illetve emléklappal jutalmazták. A Bajnóca Néptánc Egyesület növendékei egy ezüst, továbbá tíz arany minősítéssel gazdagodva zárták a napot.  




További hírek

Lomtalanítás

Lomtalanítás

Megtekintés
Veszélyes hulladékok begyűjtése

Veszélyes hulladékok begyűjtése

Megtekintés
Ebzárlat és legeltetési tilalom

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Megtekintés
Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat