Vissza a hírekhez

Képviselő-testületi közmeghallgatás

Képviselő-testületi közmeghallgatás

2019-12-02 14:23

Az elmúlt években kialakult hagyományt követve ezúttal is novemberben tartott közmeghallgatást az október 31-én megalakult képviselő-testület. A helyszín a Járási Hivatal Fráter László-terme volt, ahol a polgármesteri bevezetőt követően volt lehetősége a lakosoknak felszólalni. Fontos, hogy minél több ember véleményét megismerjék, és az is, hogy az itt élők lényegesnek érezzék az ilyen alkalmakon való részvételt – mondta Muraközi István. A polgármester, annak okán, hogy a közmeghallgatáson nagyon kevesen vesznek részt, javaslatokat is vár, hogy a jövőben milyen formában tudják megszólítani és meghallgatni a városlakókat. Azért is fontos ez – tette hozzá Muraközi István – mert a ciklusprogram megalkotásakor a 11 tagú képviselő-testület javaslatai mellett a lakosok meglátásait is be tudják építeni a következő évekre vonatkozó tervekbe. Ha mindenre nem is jut – folytatta a városvezető –, mert végesek a források, de a prioritásokat ki lehet jelölni. Azt hogy mire helyezzék a hangsúlyt a következő évek költségvetéseiben. Az előző esztendők tapasztalatai alapján biztosan többet kell költeni a közterületek, a hamarosan teljesen megújuló parkok tisztaságára, karbantartására és védelmére – mondta a polgármester. A közfoglalkoztatáson túl már közalkalmazottak is dolgoznak ezen, a létszámon azonban számottevően emelni kell, és a temetőgondnoki szolgálat bevezetése is szerepel a tervek között. A Bajcsy-Zsilinszky lakótelep 22-es és 24-es épületének lakói képviseletében Demeter Lászlóné tett javaslatot arra, hogy az elkészült új játszótér ruhagyár felőli részén lehetne a faültetési programot folytatni. Ugyancsak e lépcsőházak előtt, egy kb. 10 méteres szakaszon meghagyták a régi járdát, pedig erre a részre is ráférne a térköves kialakítás. Ennek felújítását és további padok elhelyezését is kérték a lakók.   Szabó Katalin egy terület kijelölését kérte a testülettől, mert a környezetvédelem szem előtt tartásával ezentúl a ballagó óvodások nem léggömböket engednének a magasba, hanem egy-egy fát ültetnének.   Magdus László magát visszatérő vendégként említette. Az Ölyvös utcán a zúzott kő terítést elvégezték, de a karbantartás elmarad. Mint mondta, évek óta felhívja a figyelmet a vízelvezetés hiányára. A felszólaló érdeklődött a 47-es főút berettyószentmártoni szakaszának felújításáról is. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hulladék elszállítást végző cég munkatársai a kukák kiürítése után sokszor szemetet hagynak maguk után.   A Wesselényi utcai imaház előtti területen, illetve a Rákóczi úti óvoda parkolójában egy nagyobb eső után megáll a víz, hívta fel a figyelmet egy felszólaló. Emellett jelezte, hogy a város nemrégen megújult honlapján a testületi ülésekhez kapcsolódó dokumentumok nem mindig érhetőek el. A Lipót-kerti városrészen új közművek kiépítése is szóba került a közmeghallgatáson. A nagyrészt zártkerti ingatlanokból álló településrészen már korábban is szerettek volna szélesebb utat és közműveket kiépíteni, azonban ehhez szükséges valamennyi ingatlan tulajdonos beleegyezése, ami nem volt meg. A közműfejlesztéshez szükséges az ingatlanok valamennyi területének átadása. Mint elhangzott, a lehetőség egy újabb lakossági fórum összehívása, vagy egy bonyolult jogi procedúrával megindítandó kisajátítási eljárás.  A temetői lopásokkal kapcsolatban többen felszólaltak. A temetői szolgálat a zöldfelületek karbantartását végezné el, megoldást a térfigyelő kamera rendszer bővítése, és a kerítések megépítése, helyreállítása jelenthetne. A polgármester azt mondta ez ügyben előre lépést kell tenni a következő időszakban.  




További hírek

Iparűzési adóelőleg kiegészítési kötelezettség
Iparűzési adóelőleg kiegészítési kötelezettség
Megtekintés
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Megtekintés
ELADÓ INGATLAN
ELADÓ INGATLAN
Megtekintés
ELADÓ INGATLAN
ELADÓ INGATLAN
Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.





Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron szeptember 14-től a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Bihari Hírlap




Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv(kukac)berettyoujfalu(pont)hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424
Régi weboldal: archiv.berettyoujfalu.hu

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00