Vissza a hírekhez

Határtalan blues – utazás az időben és a szívben

Határtalan blues – utazás az időben és a szívben

2022-06-24 08:47

Egy igazi zenei utazáson vehettek részt azok, akik a Nyári Művészeti Fesztivál harmadik napján kilátogattak a Makk Kálmán Mozi udvarára. A Blues From Hell tagjai állandó vendégükkel, Hadházi Lászlóval kiegészülve az 1920-as évektől a West Coast-on át egészen napjaink blues világába kalauzolták el a nézőket. A zenekar rutinos tagjai – akiknek mint mondták, alig van szükségük próbákra – fellépésük előtt egy jó hangulatú interjúban árulták el, milyen zenéket játszanak, és azt is majdnem megtudhattuk, a koncert dalai közül melyiket szeretik a leginkább.   A részben helyi kötődésű, szájharmonika-központú együttes következő koncertjein – ahogy a Nyári Művészeti Fesztiválon is – a saját dalok mellett többek között az 1920-as, ’30-as, illetve ’50-es évek jellegzetes szájharmonika darabjaival, valamint a klasszikus blues dalokkal invitálja az érdeklődőket az újabb zenei utazásra.  




További hírek

Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés
PÁLYÁZATI KIÍRÁS

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Megtekintés
Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Megtekintés
TÁJÉKOZTATÁS

TÁJÉKOZTATÁS

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat