Vissza a hírekhez

Fél évszázados jubileumát ünnepelte a középiskola

Fél évszázados jubileumát ünnepelte a középiskola

2019-12-19 13:25

Önállóvá válásának ötvenéves évfordulóját jubileumi emlékezéssel ünnepelte a BSZC Bessenyei György Szakgimnáziuma. Az iskolát fél évszázados fennállása alatt hat igazgató vezette, számos kiemelkedő szakmacsoportban majdcsak ötezer diák végzett. A jubileum kapcsán Dr. Vitányi István a térség országgyűlési képviselője köszöntötte az egykori tanárokat és diákokat. Úgy szólt, az elmúlt évtizedek változásai az intézmény nevén is nyomon követhető, ahol mindig színvonalas oktatás folyt.   Az elődök példáját követve fejlesztik tovább az iskolát – fogalmazott köszöntőjében a kerek évforduló kapcsán Pelyhéné Bartha Irén.  A főigazgató azt mondta: a Berettyó Szakképzési Centrum célja a magas színvonalú képzés biztosítása a jövőben is. Az iskola öt évtizedes történelmét, jelentősebb mérföldköveit Dr. Marinecz Kornélia tagintézményvezető idézte fel. Gáti Attila az iskola volt igazgatója beszédében a jövőt helyezte központba. Az elkövetkező ötven évben modern, diák központú iskolát vizionált, ahol a tanárok szeretik a munkájukat és a családokkal közösen, következetesen tudják támogatni a diákokat a legjobb eredmények elérésében, mint ahogy ez az előző 50 évben is így volt. Az eseményen Bíró Gyula, a szakközépiskola egykori diákja is köszöntötte az ünneplőket. A félévszázados ünnep alkalmából százezer forint támogatást is felajánlott az intézmény könyvtárának. A jubileum egykori és jelenleg is az iskolában tanuló diákok előadásaival és kötetlen, nosztalgikus beszélgetésekkel zárult.  




További hírek

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Megtekintés
Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés
PÁLYÁZATI KIÍRÁS

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Megtekintés
Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Pályázati felhívás Berettyóújfalu 7/2 hrsz.-ú ingatlan hasznosítására

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat