Vissza a hírekhez

Betlehemi lánggal ragyogott fel a szeretet gyertyafénye

Betlehemi lánggal ragyogott fel a szeretet gyertyafénye

2022-01-04 10:13

Az itthon és külföldön is ismert tekerős formáció, a Bokros trió zenélt városunkban aranyvasárnapon. A zenekar a Betlehem, Betlehem című előadása során határon innen, valamint határon túlról gyűjtött dallamokkal, illetve regöléssel elevenítette fel az adventi várakozás és a karácsony ünneplésének hagyományát. Felcsendült továbbá egy XVIII. századi, tekerőkre írt zenemű, majd közismert, tradicionális dalok töltötték be a Makk Kálmán Mozi termét.   Az adventi program a Bokros trió ünnepi tradíciókat megelevenítő előadása után Nagy Zsombor László, ötödik osztályos tanuló szavalatával folytatódott, tőle Ady Endre Kis, karácsonyi ének című versét hallhatták.   A karácsonyt megelőző utolsó vasárnapon városunk a római katolikus egyházközség gyülekezetével ünnepelt. Rákóczi Jenő adventi igehirdetésében több dologra is felhívta a figyelmet. Kiemelte többek között a karácsony megélésének fontosságát, továbbá arról is beszélt, az emberek figyelmen kívül hagyják a mindennapok apró örömeit.   A városi adventi koszorú negyedik gyertyafénye különleges módon ragyogott fel. Az idén Nyíri István-díjjal kitüntetett Győrfi Sándor, a TAMA Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a szeretetet, valamint a római katolikus egyházban Keresztelő Szent Jánost szimbolizáló utolsó adventi gyertyát a vasárnap városunkba érkezett betlehemi lánggal gyújtotta meg.  




További hírek

Lomtalanítás

Lomtalanítás

Megtekintés
Veszélyes hulladékok begyűjtése

Veszélyes hulladékok begyűjtése

Megtekintés
Ebzárlat és legeltetési tilalom

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Megtekintés
Testületi ülés élő közvetítés

Testületi ülés élő közvetítés

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat