Interreg Románia-Magyarország Partnerség egy jobb jövőért MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
KORONAVÍRUS

Vissza a hírekhez

Agrárképzési központ épül a piac területén

Agrárképzési központ épül a piac területén

2021-07-21 12:23

„A foglalkoztatási arány és az üzleti környezet javításának integrált megközelítése Margitta és Berettyóújfalu kistérségek szintjén” című projekt magyarországi nyitórendezvényének adott otthont a városháza nagyterme. A pályázat keretében a román településen egy „Mezőgazdasági és Agrár-élelmiszeripari Vállalkozói és Képzési Központ” épül, míg városunkban a Berettyó-Bihar Agrárképzési Központ jön létre. A július 13-ai projektnyitó alkalmon Muraközi István polgármester a két település közötti, már hosszú ideje tartó partnerségről beszélt.   Vitányi István köszöntőjében a határ menti települések közötti, már hagyományosnak mondható együttműködésekről szólt.   A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, Pajna Zoltán azt mondta, az interregionális együttműködések kialakulásakor a megyei önkormányzat sok célt tűzött ki maga elé.   Pajna Zoltán gondolatait azzal zárta, fontos, hogy a berettyóújfalui, margittai, vagy akár a debreceni piacon is jelen legyenek azok a termelők, akik jó minőségű, helyi termékeket tudnak előállítani. Margitta Megyei Jogú Város polgármestere szerint a pályázat befejezése nagy hatással lesz a két település lakosai számára, emellett az őstermelőknek és helyi vállalkozóknak jobb, modernebb körülmények között lesz lehetőségük termékeiket bemutatni, eladni. Marcel Emil Sas Adăscăliţii azt is hozzátette, egy másik, hasznos része a projektnek, hogy vállalkozói készségeket támogató képzési programokat tudnak majd tartani helybeli vállalkozók és magánszemélyek részére. Sólya László, a Városfejlesztési Iroda vezetője a Berettyóújfaluban megvalósuló fejlesztésekről tájékoztatta a jelenlévőket.     Botos Sándor projektmenedzser a Margittát érintő fejlesztésekről számolt be.   A pályázat összköltsége 2.615.166 euró, melyből városunkat 925.672 euró illeti meg. Ennek az összegnek 85%-a Európai Uniós, 10%-a állami támogatás, 5%-a pedig önkormányzati önerő.  




További hírek

Természetes anyagokból használati tárgyak

Természetes anyagokból használati tárgyak

Megtekintés
Négy napirend a rendkívüli ülésen

Négy napirend a rendkívüli ülésen

Megtekintés
A határon túli magyarokkal való összetartozásra hívták fel a figyelmet

A határon túli magyarokkal való összetartozásra hívták fel a figyelmet

Megtekintés
A szemiotikáról, művészetről és nyelvről szólt a 6. Partiumi Szabadegyetem

A szemiotikáról, művészetről és nyelvről szólt a 6. Partiumi Szabadegyetem

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat