Interreg Románia-Magyarország Partnerség egy jobb jövőért MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
KORONAVÍRUS

Vissza a hírekhez

115 évvel ezelőtt született Kabos Endre

115 évvel ezelőtt született Kabos Endre

2021-11-23 12:31

A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó Kabos Endrére gondoltak vissza a róla elnevezett sportcsarnok bejáratánál. Ebből az alkalomból Kállai Irén, a Berettyó Kulturális Központ igazgatója a megemlékezésen elmondta, a kard- és párbajtőrvívó „elegáns bajnok” 1906. november 5-én Nagyváradon született, gyerekkorában azonban sok időt töltött a nagyszülőknél Berettyóújfaluban. Talán ez a gyermekkori élmény is hozzájárult ahhoz, hogy a mai múzeum- és könyvtárépület előtti parkban álló védett tölgyet Kabos Endre, mint az 1936-os berlini olimpia kétszeres aranyérmes kardvívója városunkban ültette el ’36. november 5-én. A VI. Kabos Endre-emléknap keretében a város intézményeinek, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselői helyezték el koszorúikat a Kurucz Imre szobrászművész által készített emléktáblánál.




További hírek

ELADÓ INGATLANOK

ELADÓ INGATLANOK

Megtekintés
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Megtekintés
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Herpály-Team Kft. igazgatói állására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Herpály-Team Kft. igazgatói állására

Megtekintés
Sky System Kft. lakossági fóruma napelemes rendszer kiépítésének támogatásáról

Sky System Kft. lakossági fóruma napelemes rendszer kiépítésének támogatásáról

Megtekintés

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről! Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Android applikáció

iOS applikáció

Közvilágítás hibabejelentés

Közvilágítás hibabejelentés

https://kozvilhiba.hu/hibabejelentes
Telefonon: +36 80 204 270

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Berettyókártya

Bihari Hírlap


Bihari hírlap

Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv@berettyoujfalu.hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00

Berettyóújfalu Önkormányzat