Vissza a programokhoz

Az államalapításra emlékeztek

Az államalapításra emlékeztek

2019-08-23 12:29

A római katolikus templomban Rákóczi Jenő plébános tartott misét, aki többek között a bölcsesség alapjáról tett említést beszédében. A szentmisét követően Ötvös Nagy Ferenc Magyar Művészetért díjas ötvös-iparművész kiállítása nyílt meg a művelődési ház Bihar Vármegye Képgalériájában. Köszöntőjében Muraközi István polgármester Szent István királyról emlékezett meg. A tárlatot megnyitó Kolozsvári István elmondta: Ötvös Nagy Ferenc a maga területén olyan ritkaság, aki tud, és amit tud, azt tanítja is. Emellett néhány – az iparművészhez kötődő – személyes emlékét is megosztotta a jelenlévőkkel. A Jászkiséren született Ötvös Nagy Ferenc kiállításán ötvösmunkái mellett néhány festménye, valamint unokája, Pongó Róbert Milán alkotásai tekinthetőek meg. A megnyitót követően ezúttal is kenyérszentelés következett. Ötvös Nagy Ferenc ötvös-iparművész tárlata szeptember 20-ig várja a látogatókat. Az ünnepi alkalmat a Bajnóca Népdalkör előadása zárta.  

Berettyóújfalu applikáció

Töltse le ingyenes mobilappunkat és értesüljön időben mindenről!

Megtalálható minden olyan információ, ami elsősorban a helyi lakosoknak szól (intézmények, szolgáltatók, kiadványok, sport, pályázatok...) és ezeket mind egy kattintással el tudja érni telefonon, vagy tud útvonalat tervezni az applikációval.

Facebook

Berettyó Kártya

Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött személy alanyi jogon kapja meg ezt a kártyát, de bárki számára megvásárolható 2.000 Ft +ÁFA (2.540 Ft) áron szeptember 14-től a rendezvényházban (Szent István tér 11.)

Bihari Hírlap




Tilos a biharihirlap.hu bármely fotójának, írott anyagának, vagy részletének a szerző illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése.

4100 Berettyóújfalu
Dózsa Gy. u. 17-19.
polghiv(kukac)berettyoujfalu(pont)hu
Telefon: +36-54-505-450
Fax: +36-54-505-414, +36-54-505-424
Régi weboldal: archiv.berettyoujfalu.hu

Félfogadás:
Hétfő: 8.00 - 16.00
Kedd: 13.00 - 16.00
Csütörtök: 8.00 - 16.00